|
|
|
 |
Képzések, tanfolyamok
A C.G. Jung Komplex-pszichoterápiás
Egyesület képzései
A keresztény mélylélektan alapjai
Szeminárium 2012 januártól májusig
A tervezett tanfolyam havonta egy alkalommal szombaton 9–13 óráig kerül megtartásra.
(Képzésben lévőknek öt órának számít). Első alkalom január 14. és ezt követően négyhetente, öt hónapon át.
Az ország lakosságának többsége vallja magát vallásosnak,
de az orvos és pszichológus alapképzésben nem szerepel a valláslélektani, valláspatológiai képzés semmilyen formája,
miközben a klienseink mély megértése munkánk alapját jelenti.
A szeminárium a valláslélektani kutatásaink eredményeit ismerteti, melyben a spiritualitás és
a mélylélektan integrálását mutatjuk be.
A szeminárium vezetője: Süle Ferenc dr. a volt Valláslélektani Pszichiátriai Osztály (Lipót) vezetője.
A tanfolyam a spiritualitás és mélylélektan kapcsolata iránt érdeklődők számára ajánlott.
Szervező a Jung Egyesület, az itt képzésben résztvevők tanulmányaiba beszámítható. A féléves részvétel díj 35 e.Ft.
A telefonos lelki segélyszolgálatban részvevők részére kedvezményes, alkalmanként 2 eFt.
A tanfolyam helye: Budapest. II. ker. Fillér u 11/b. 9-es kapucsengő a külső és a belső kapunál is.
Jelentkezés: 2011 december 20-ig Süle Ferenc dr.-nál: E-mail sulefdr@gmail.com , T/F:06 26 389 382.
Bevezetés a jungi pszichológiába
3. félév, 2011. szeptember-december
Helyszín: MPT székháza, 1026.Bp. Hűvösvölgyi út 75., Versec sor 5.
A tanfolyam díja: 51.000 Ft, melyet a Jung Egyeselület bankszámlájára 2011. szeptember 10.-ig kell befizetni.
Bankszsz: 10104105-50410800-01000009
Órarend 3. félév
De: 10.00 – 13.30
Du: 14. 30 – 18.00
| 1. |
2011. szept.10. szombat |
De: A gyermek ősképe és az „isteni gyermek” Du: A Selbst szimbolikája és jelentősége. A mandala szimbolikája és jelentősége. |
| 2. |
2011.
okt. 8.
szombat |
De: A jungi pszichológia és a vallás. Kereszténység, keresztény
szimbólumok.
Du: Jung és a keleti filozófiák, vallások közötti párhuzamok. |
| 3. |
2011.
nov.5.
szombat |
De: Jung és a gnózis.
Du: A mesék szimbolikája, szerepe az individuációban. I. |
| 4. |
2011.
dec.3.
szombat |
De: A mítoszok szimbolikája, szerepe az individuációban. I.
Du: A jungi pszichológia és az alkímia |
Bevezetés a jungi pszichológiába
2. félév, 2011. január - június
Helyszín: MPT székháza, 1026.Bp. Hűvösvölgyi út 75., Versec sor 5.
Időbeosztás:
De: 10.00 – 13.30
Du: 14. 30 – 18.00
A tanfolyam díja: 64.000 Ft, melyet a Jung Egyeselület bankszámlájára 2011. február végéig kell befizetni.
Bankszsz: 10104105-50410800-01000009
Tematika:
|
Előadás napja |
Előadás címe |
| 1. |
2011. jan 8. szombat |
De: |
A libido koncepciója Jungnál. A libido működési módjai, progresszió, regresszió, konstelláció. A pszichés energia megnyilvánulásai: a tünet és a szimbólum. |
| Du: |
A neurózis és a pszichózis értelmezése. A kauzalitás és a finalitás elve. |
| 2. |
2011. márc. 5. szombat |
De: |
A tudattalan megnyilvánulási formái. Az álom, mint a tudattalan nyelve. A személyes és a kollektív tudattalan megnyilvánulása az álmokban. |
| Du: |
Álomszimbolika. Az álom szerkezete, dinamikája, a jungi álomértelmezés módja és szintjei. |
| 3. |
2011. április 9. szombat |
De: |
Az archetípustan és az individuáció fogalma. Az individuációs folyamat vezető archetípusai. |
| Du: |
Az árnyék szerepe és dinamikája. Az anima és az animusz archetípusa. |
| 4. |
2011. május 7. szombat |
De: |
A szülőkomplexus feldolgozása. Anya és apakomplexus. |
| Du: |
A hős archetípusa. |
| 5. |
2011. június 4. szombat |
De: |
A Magna Mater archetípusa. Erich Neumann hozzájárulása a jungi pszichológiához. |
| Du: |
Az Apa ősképe és az öreg Bölcs archetípusa |
Az analitikus pszichológia alapjai
A tanfolyam akkreditált (SE-TK/2010.II/00170), értéke 50 pont.
Új évfolyam 1. félév!
A négy féléves blokkosított képzés során a résztvevők a jungi pszichológia tematikusan felépített elméleti anyagát hallgatják.
A tanfolyam akkreditációja folyamatban van: SE-TK/2010.II/00170
A tanfolyam a jungi analitikusi módszerspecifikus képzés elméleti blokkjának része. A négy féléves elméleti alapképzés az analitikus pszichológia gerinc anyaga, a módszerspecifikus pszichoterápiás képzés keretében vizsgaköteles. A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezőkön kívűl javasoljuk a C. G. Jung pszichológiája iránt érdeklődő, arról mélyebb ismereteket szerezni kívánó kollégáknak is.
Jelentkezés:
További információ kérhető: info@cgjung.hu és Ambrusz Renáta titkár, tel: 30 398 2112
Helyszín:
Magyar Pszichiátriai Társaság székháza, előadóterem
1026 Budapest, Hűvösvölgyi út 75,
A tanfolyam díja: 51.000 Ft
Jelentkezési határidő: 2010.aug.31
Időbeosztás
10:00 - 13:00 előadás
13:00 - 14:00 ebédszünet
14:00 - 18:00 előadás
Tematika:
|
Előadás napja |
Előadás címe |
| 1. |
2010.09.11. szombat |
De: |
Az analitikus pszichológia eredete: freudi pszichoanalízis.
A pszichodinamikai felfogás. |
| Du: |
Az analitikus pszichológia legfontosabb fejezetei, fogalmai. (Film) |
| 2. |
2010.10.09. szombat |
De: |
Jung személyisége és életpályája. |
| Du: |
A jungi személyiségmodell és strukturális elemei. |
| 3. |
2010.11.06. szombat |
De: |
A komplexusok fenomenológiája és autonómiája. |
| Du: |
Archetípus és szimbólum a jungi pszichológiában. |
| 4. |
2010.12.04. szombat |
De: |
A tudat működése. A jungi tipológia felépítése.
A lélektani típusok I. |
| Du: |
A lélektani típusok II. |
A trauma a jungi pszichológia tükrében
A tanfolyam CME akkreditált (SE-TK/2010.II/00202), értéke 25 pont.
A szeminárium a gyermekkori traumák témakörét tárgyalja, a rettegés, elszakadás, fogság, bántalmazás, neglect típusos eseteit és személyiségformáló hatását. Bemutatja a trauma jungi pszichoterápiában történő feldolgozásának lehetőségeit. Az elméleti előadásokon túl, a típusos eseteket művészi értékű filmek segítségével illusztráljuk.
További információk: a.szombati@gmail.com
A tanfolyam díja: 28.000 Ft
Jelentkezési határidő: 2010 aug. 31.
Előadó: Dr. Szombati Ágnes, tel. 70 502 6465
jungi kiképző analitikus,
ECP, ECPP kiképző és szupervizor;
Időpontok:
2010. szeptember 25.
2010. október 23.
2010. november 20.
2010. december 4.
2011. január 8.
2011. január 29.
Időtartam: 10h- 14h
Helyszín: Vadaskert Alapítvány előadóterme
Cím: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 116. Bejárat a Lipótmezei út felől. (Megközelíthető a Moszkva tértől a 61-es villamossal a Vadaskerti u.-i megállóig)
Sajátélmény képzéshez kiképző
terapeutáink elérhetősége
| Dr.
Antalfai Márta |
Tel: (30) 575 24 88 |
| Gilyén Judit |
Tel:(20) 454 18 64 |
| Dr.
Kiss Sándor |
Tel: (20) 551 11 84 |
| Dr.
Süle Ferenc |
Tel: (26) 389 382 |
| Dr.
Szombati Ágnes |
Tel: (70) 502 64 65 |
| Dr.
Unger Klára |
Tel: (26) 389 382 |
|
 |